UNESCO.HU

Az UNESCO 2013-ban Robert Capa munkássága előtt tiszteleg

2013. január 16.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

HU: A Magyar UNESCO Bizottság javaslatára, az UNESCO Általános Konferenciája - több más nemzetközi felterjesztés mellett - 2013-ban Robert Capa születésének 100. évfordulóját felvette azon évfordulók közé, melyeket a szervezet megünneplésre méltónak talál. 2013-ban, a századik évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású, látványos nagy-kiállítással és programokkal készül Robert Capa munkásságának minél szélesebb körben való megismertetésére.

 

EN: In 2013 UNESCO celebrates the centenary of Robert Capa, one of the greatest photographers of the 20th century. The Hungarian National Museum will organise exhibitions, events and programmes to commemorate his life's work and legacy.


Robert Capa

A 20. század egyik legnagyobb fotográfusa, Robert Capa Budapesten született 1913. október 22-én Friedmann Endre Ernő néven. Az 1930-as évektől foglalkozott fényképezéssel, először a berlini Dephot fotóügynökség munkatársaként. 1933-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott André Kertésszel, Henri Cartier-Bressonnal, David Seymourral (Chim), és megismerkedett élete nagy szerelmével, az ugyancsak fotográfus Gerda Taróval. 1935-ben vette fel a Robert Capa nevet, 1936–1937-ben a spanyolországi polgárháborúban készült felvételei már ezen a néven jelentek meg a képes újságokban. 1939-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. 1941 és 1945 között a Life magazin fotóriportereként tevékenykedett az európai hadszíntereken. A Magnum fotóügynökség egyik megalapítója. 1954 májusában, Vietnamban taposóaknára lépve vesztette életét.

Robert Capa haditudósító riporter volt, akiben a kiváló újságíró valamennyi fontos tulajdonsága: szívósság, a szükséges erőszakosság a helyszínekre eljutásban, találékonyság és a kapcsolatteremtő képesség jó arányban párosult egy nagy művész adottságaival: nagyfokú érzékenységgel, témafelismerő és -kiválasztó képességgel, valamint kompozíciós készséggel. Félelmet ismerve, de bátran volt jelen a XX. század közepének valamennyi nagy háborújában, s küzdött az újságírók és fotóriporterek örök kínjával: „hiénaként" ott lenni és megmutatni az eseményeket, de nem részt venni, nem segíteni a menekülőnek, az elesettnek. Hivatása, amelyet a legnagyobb intenzitással művelt, örök belső morális küzdelemre késztette, s ugyanakkor kényszerítette arra, hogy megmutassa, amit igazán fontosnak tartott. Azt és úgy, ahogyan más nem tette, mert nem volt elég közel. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel." – vallotta. Ő közel volt a milicista halálakor, benne volt a normandiai partraszállás első hullámának vérfürdőjében, s természetesen közel volt az indokínai háborúban, amikor rálépett a végzetes taposóaknára. Intenzív, szenvedélyes, mindent bírni akaró, (hazárd)játékos életet élt; olyan életet, amelyben kódoltan a gyermektelenség, a társasági magányosság, az otthontalanság és a sorsszerű halál is benne volt. Valószínűleg csak így lehetett egyszerre megélni és megmutatni mindazt, ami körülvette.

http://www.lumu.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=476&menuId=43

 

One of the greatest photographers of the 20th century, Robert Capa was born in Budapest, on October 22, 1913, as Endre Ernő Friedmann. He started to work as a photographer in the 1930s, first as a correspondent of Dephot, a Berlin-based agency. In 1933 he moved to Paris, where he befriended André Kertész, Henri Cartier-Bresson and David Seymour (Chim), and met with the great love of his life, Gerda Taro, also a photographer. He changed his name to Robert Capa in 1935, and his pictures of the 1936-1937 Spanish civil war were already published under this nom de plume. He immigrated to the US in 1939. Between 1941 and 1945, he worked on the European scenes of the war for Life magazine. He was one of the founders of the Magnum Photos agency. He died in May 1954, when he stepped on a landmine in Vietnam.
Robert Capa was a war photographer, with all the important traits of an excellent correspondent: he owned the right amount of persistence, aggressiveness to get to the scenes, resourcefulness and communication skills to match the capacities of a great artist: a high degree of sensitivity, the talent to recognize and choose subjects, and composition skills. Bravely, though not fearlessly, he was there in all of the large wars of the middle of the 20th century, and he struggled with the eternal dilemma of journalists and photographers, whether he is a hyena when his participation stops at recording the events, and does not extend to helping those who flee or are wounded. His vocation, to which his dedication was always complete, was thus a source of moral conflict for him, while also compelled him to show what he considered really important. To show things in a way no one else could because no one else was close enough. “If your pictures are not good enough, you weren’t close enough,” he said. He was close when the militiaman died, he was there in the bloodbath of the landing in Normandy, and he was of course close enough to the Indochina War when he stepped on that fatal mine. He lived an intensive, passionate life, taking risks, even gambling; a life that promised childlessness, social solitude, homelessness and a preordained mode of death. This was probably the only way to live through and show all that surrounded him.

Keresés

Gyorslinkek
jobb_1

MAB

Világörökség

jobb_5

Világemlékezet