Természettudomány
UNESCO.HU

Klein György Magyarországra látogatott Szilárd Leó halálnak 50. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferenciára / György Kleinvisited Hungary on the occasion of the conference commemorating the 50th anniversary of the death of Leó Szilárd

2014. november 24.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

HU: Szilárd Leó halálának 50. évfordulója alkalmából az Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya és Fizikai Tudományok Osztálya, valamint az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága közös ünnepi tudományos emlékülést tartott 2014. november 6-án 10 órás kezdéssel az MTA Székházában. Az eseményt Lovász László MTA elnök nyitotta meg és felszólalt Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke is. Az esemény kiemelt meghívottja Klein György volt, aki magyarországi látogatása során átvehette a Semmelweis Díjat is.

 

EN: The Section of Physical Sciences, the Section of Biological Sciences of the Hungarian Academy of Sciences and the Hungarian National Commission for UNESCO organised a joint scientific meeting commemorating the 50th anniversary of the death of Leó Szilárd. The event was opened by László Lovász, President of the HAS and Miklós Réthelyi, Chairperson of the Hungarian National Commission for UNESCO also gave a speech. György Klein was a distinguished guest of the event who during his stay recieved the Semmelweis Award.


A Magyar Tudományos Akadémia beszámolója a konferenciáról:

20141106_Szilard_Leo_emlekkonferencia_web_szt_003Ötven évvel ezelőtt, 1964-ben hunyt el Szilárd Leó, aki kora szellemiségét meghaladó gondolkodásával újraformálta a termodinamikát, illetve a részecske- és biofizikát. Az ő nevéhez fűződik az első atomreaktor megtervezése, de aktívan küzdött az atommagkutatás békés felhasználásáért. Számos szabadalma a mai napig meghatározó a tudományos életben. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében a Fizikai Tudományok Osztálya, a Biológiai Tudományok Osztálya, valamint az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága által közösen szervezett konferencián emlékeztek meg a tudósról.

"Szilárd Leó kutatásai egész életünket áthatják, számos akadémiai kutatóintézetben a mai napig az ő eredményeiből merítenek ötletet a kutatók" – méltatta a tanácskozást megnyitó köszöntőjében Szilárd Leómunkásságát Lovász László, az MTA elnöke. Olyan tudósként jellemezte, aki a tudomány társadalmi vonatkozását is megértette, és munkássága során mindig szem előtt tartotta.

20141106_Szilard_Leo_emlekkonferencia_web_szt_009Ha a napjainkban használatos tudománymetriai módszerekkel szeretnénk szakmai munkásságát megmérni, akkor Szilárd Leó Hirsch-féle indexe mindössze nyolc lenne, ami a mai kutatói gyakorlat alapján nem tartozik a legkiemelkedőbb értékhez – mondta el Závodszky Péter, az MTA rendes tagja. Ötletei azonban mindig túlszárnyalták saját korát. Nem lehet tehát a fent említett számítással meghatározni és megítélni annak a tudósnak a munkásságát, akinek az elméletére építve folytathatják kutatásaikat például a kvantumszámítógéppel foglalkozó tudósok. A legkiválóbb fizikusok közé emeli az a tény is, hogy számos szabadalma olyan meghatározó tudományos eszközök fejlesztéséhez vezetett, mint a részecskegyorsító berendezés vagy az elektronmikroszkóp. Egy, a hűtőszekrény működési elvének megújítására vonatkozó, Einsteinnel közös szabadalma például a háztartási iparban soha nem vált hasznosíthatóvá, később viszont ugyanezt az elvet az első atomreaktor megépítésénél kitűnően sikerült alkalmazni.

20141106_Szilard_Leo_emlekkonferencia_web_szt_022Szilárd Leó pályatársai körében egyedülálló ötleteiről volt híres, kidolgozásukat viszont másokra hagyta. Mindig rögtön ajánlott valakit, akit sokkal alkalmasabbnak tartott a probléma megoldására. Kalandozó, vándorló életet élt, nem töltött el hosszabb időt egy-egy laboratóriumban vagy kutatóintézetben – tudhattuk meg Réthelyi Miklóstól, az orvostudományok doktorától. 1917-ben a budapesti Műegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd miután 1919-ben Németországban telepedett le, Berlinben korának legkiválóbb fizikusaitól, Max Plancktól, Albert Einsteintől és Erwin Schrödingertől tanulhatott. Albert Einsteinnel barátságot kötött, számos közös szabadalmuk származik ebből az időszakból. A politikai változások miatt 1933-ban Angliába költözött, ahol Londonban és Oxfordban folytatta kutatásait. Itt jelentette be a neutronok láncreakciójával, a későbbi atombombánál használatos működési elvvel kapcsolatos szabadalmát. 1938-tól az Egyesült Államokban élt, dolgozott többek között a Columbia Egyetemen és a Chicagói Egyetemen, élete utolsó éveiben pedig a kaliforniai Salk Institute-ban. 1939-ben Einsteinnel közösen levelet írt Roosevelt elnöknek, amelyben az atomkutatások békés felhasználása mellett foglaltak állást, az atombomba bevetését később is többször próbálta megakadályozni. A hidegháborús évek során továbbra is kiállt a tudomány békés felhasználása mellett, nyilvánosan is ellenezte a hidrogénbomba kifejlesztését.

Szilárd Leó és kortársai, a 20. század első harmadának tudósai elsősorban az elmélkedésnek, gondolkodásnak éltek, nem jellemezte munkájukat a napjainkban jól ismert publikációs elvárás. Szerette H. G. Wells munkáit, A fölszabadult világ című könyve egyik kedvence lett. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy annak idején érdeklődése az atomenergia felé fordult – mondta Sükösd Csaba, a fizikai tudomány kandidátusa. Teller Ede, egyik legkedvesebb barátja szerint a legfontosabb tulajdonsága az volt, hogy mellette soha nem unatkozhatott az ember.

A megemlékezést Klein György zárta, aki személyes emlékeit mesélte el Szilárd Leóról.

Réthelyi Miklós beszéde:

Szilárd Leó a felelős világpolgár
Szilárd Leó emlékkonferencia, MTA, 2014. november 6.

Halálának 50. évfordulóján idézzük meg Szilárd Leót, a felelős világpolgárt. Tizenhat évvel ezelőtt, 1998-ban, születésének centenáriumán jelentős ünnepségsorozattal emlékeztek rá. Nemzetközi részvétellel egész napos konferencia volt az ELTE-n Sor került a Benczur utcában a magyar és angol nyelvű emléktábla leleplezésére a következő szöveggel:

1898. február 11-én itt született Szilárd Leó a világhírű fizikus, a modern információelmélet egyik megalapítója, az első atomreaktor tervezője. Aktívan küzdött az atomfegyverek elterjedése ellen és az atomenergia békés felhasználásáért.

A táblát állította az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Nukleáris Társaság, a Magyarok Világszövetsége és az American Physical Society. Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöke szólt az emléktábla előtt: „Szilárd Leó hazatért hamvai fölött nem mondhatjuk el a szülőföld, a szülőhaza iránti ragaszkodás magasztos mondatait, magunkat csapnánk be velük. De elmondhatunk mást, ami legalább annyira sugalmazó és meghatározó erő, mint a szülőföldé. S ez pedig a magyar kultúrához való tartozás ösztönökbe írt élménye. …. A szülőház, amelyre fölkerült a tábla, mától kezdve nem csupán látnivaló lesz, de az egyetemes emberi szellem egyik magaslati pontja, amelyet minden figyelő tekintetnek látnia kell, hogy a létben és az Univerzumban tájékozódni tudjon.”

Az ismertetett emléktábla azonban csaka második volt a sorban, ugyanis épen 9 évvel korábban a Városligeti fasor 33 számú ház előtt találjuk Szentágothai Jánost, Marx Györgyöt, Tarján Imrét és másokat. A – sokáig lenézett, de akkorra már jogos helyét kivívott szecessziós stílusban épült, játékosan szép – épületet Vidor Emil, – Szilárd Leó nagybátyja, később a Magyar Építőművészek elnöke – a század első évtizedében építette az akkor öt családból álló Szilárd klán részére. Szentágothai János emlékbeszédét követően – az épület stílusának méltatását is az emlékbeszédből idéztem – a táblán a következő szöveg volt olvasható:

Ebben a házban nevelkedett Szilárd Leó (1898-1964) fizikus, az atomkutatás úttörője, az atomenergia békés célú hasznosításának egyik kezdeményezője. A táblát állította a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest Főváros Tanácsa és a Budapesti Történeti Múzeum.

A családi otthonra Szilárd Leó később így emlékezett: „A legidősebb voltam a három gyerek közül, és abban a házban laktunk, amely nagyszüleinkké volt. Három lányuk örökölte, ezek egyike volt az édesanyám. Mindegyik nővér kapott egy-egy emeletet. A házhoz, amely Budapest villanegyedében állt, nagy kert tartozott.”

A megemlékezést tartó Szentágothai János, – Szilárd Leóhoz hasonlóan – világhírű kutatóként és országgyűlési képviselőként a tudomány szolgálata mellett a politika kritikus témáiban is tudott élesen fogalmazni. Azt is látnunk kell, hogy az eseményre alig két héttel azután került sor, hogy Pozsgay Imre a 168 óra című rádióműsorban kijelenti, hogy az általa vezetett történelmi albizottság népfelkelésnek minősíti az 1956-os eseményeket.

Az I. Világháború kitörésének 100 éves évfordulóján jó tudnunk, hogy Szilárd Leó a Nagy háború harmadik évében, 1916-ban érettségizett a VI. kerületi főreál gimnáziumban. Már abban az évben behívták katonának, de halasztást kapott. 1917 őszén, – már műegyetemi hallgatóként –, újra behívták és tiszti iskolába töltötte az évet. Innen azonban – rossz érzésekkel birkózva, egészségi okok miatt – katonai kórházba került, így megúszta az Isonzó frontot. 1919 tavaszán lelkes forradalmár, de még az év vége előtt – némi segítséggel megszerzett útlevéllel és vízummal, sokszorosan megerősödött rossz érzésektől kísérve –, Bécsen át Berlinbe utazott. Ezzel megkezdődött Szilárd Leó vándorútja. Berlinben tanult, majd kutatott. Egy nappal megelőzve a határok lezárását Angliába menekült, onnan később az Egyesült Államokba. Ott sem maradt egy helyben, de az igazi vándorút azonban később, az atombomba – általa és sokan mások által is sikertelenül ellenzett – ledobása után, – zseniális szellemétől hajtva – kezdődött. Járta a világot, fizikusként látogatta elsősorban a biológiai laboratóriumokat, megteremtve a biofizikát, mint új tudományágat.

Klein György leírásából tudjuk, hogy hat hónappal azután, hogy találkozott Szilárd Leóval egy összejövetelen, irodája ajtaja hirtelen kicsapódott, és minden előzetes értesítés nélkül belépett Szilárd Leó. Se telefon, se levél nem előzte meg érkezését. Leült, elővett egy jegyzetfüzetet és a vendéglátója kísérleteinek legfrissebb eredményei után érdeklődött. Feljegyzett néhány dolgot, tett néhány megjegyzést. Ezután olyan hirtelen távozott, mint ahogy érkezett, nem tudhatták, hogy érdekelték-e a hallottak, visszajön-e. Másnap Szilárd újra ott volt. Magyarázta az előző nap ismertetett kísérleteket, és újabbakat ajánlott. Amit mondott annak a fele a hallottak félreértésén alapult, de a másik fele zseniális volt. – Ezután örömmel vették tudomásul, hogy azok közé az emberek közé tartoznak, akiket Szilárd időnként meglátogatott. Szilárd így a világ első és utolsó kalandozó, vándorló biológusa lett. Az 50-es évek végén Szilárd Leó neve számos közlemény lábjegyzetében szerepelt, mint akinek köszönetet mondanak a javaslataiért, vagy az eredmények értelmezésében nyújtott segítségéért.

A már idézett emlékbeszédben Csoóri Sándor rámutat arra az élményre, amely Szilárd Leó vándorlásának a forrása lehetett:

„A lángelméjű tudós maga mondja el, hogy édesanyja meséi és történetei után Madách Imre műve: "Az ember tragédiája" hatott rá elemi erővel és maradandóan. Érdemes lesz majd egyszer Szilárd hajszoltságát, örökös hely-és alakváltoztatásait mélylélektanilag és metaforikusan összehasonlítani Ádáméval. Ugyanígy Lucifer vakmerő kérdéseit érdemes összevetni az övével, amellyel a természetet, a létet, az értelmet faggatta. Szilárd a "Gondolkodom: tehát vagyok" descartesi filozófiai tételen azzal lépett túl, hogy a gondolkodást becsületbeli ügynek tekintette.”

Mit hozott Szilárd Leó Magyarországról? Saját szavait idézve: annak a társadalomnak az értékrendszerét, amelyben felnőtt. A liberális zsidó középosztály környezete egy életre meghatározó stimulust jelentett a magát a tudománynak szentelő fiatalembernek.

A gondolkodást becsületbeli ügynek tekintette – idéztem az előbb Csoóri Sándort. Mivel már nagyon fiatalon az egész emberiséget érintő kérdések foglalkoztatták – kutatók kimentése a náci Németországból, az atomenergia felszabadításának kidolgozása, az előreláthatóan felbecsülhetetlen károkat okozó atombomba elkészítése, majd az alkalmazása elleni tiltakozás, a II. világháború után a fegyverkezés visszaszorítása, a nagyhatalmak vezetői közötti kapcsolatok szorgalmazása – Szilárd a világ lelkiismeretévé vált.

Az atombomba ledobása előtti hetekben, 1945. júniusában mondta közeli munkatársáról, Fermiről: „Kétlem, hogy megértené, hogy vannak emberek, mint én, akik két világban élnek. Az egyik, amelynek része a tudomány, amelyben előre kell látnunk és jeleznünk, hogy mi fog történni. És van egy másik világ, amelyben megpróbáljuk elfelejteni ezeket az előjelzéseket, hogy harcolni tudjunk azért, amiről azt akarjuk, hogy megtörténjen.” Tudományos érveléssel,
és ha kellett, politikai okfejtéssel nem állt meg a szavak szintjén, kezdeményezte és felügyelte a gyakorlati lépéseket is.

Szentágothai 1989-ben elmondott, már előbb is említett táblaavató beszédéből idézem: „Szilárd Leót … egyértelműen a békés megegyezést és együttélést szorgalmazók táborában találjuk. Kibékíttető érzés arra gondolni, hogy most, 25 évvel halála után ez a gondolat végre a megvalósulás küszöbéhez érkezett.” – Huszonöt évvel ezelőtt, 1989-ben, annak a csodálatos és váratlan változásokat hozó év elején Szentágothai optimizmusában nagyon sokan osztoztunk.

Az Amerikai Fizikai Társaság által adományozott Szilárd Leó Díj ismeretében tárgyalások kezdődtek a Szilárd Leó centenáriumi évben a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány és az amerikai székhelyű ALCOA vállalat magyarországi képviselői között. A tárgyalások eredménye lett a Szilárd Leó Professzori Ösztöndíj, amelyet először 1999-ben, majd évente 3-3, a magyar felsőoktatás felvirágoztatásáért kiemelkedő munkát végző egyetemi tanárnak ítéltek oda. Az Észak-Amerikai Egyesült Államok és Magyarország egyaránt büszkén sorolja Szilárd Leót történelme legnagyobb személyiségei közé. A kuratórium elnökeként, Marx Györgynek az elsők között nyújthattam át a kitüntető oklevelet 1999-ben.

Ez az emlékkonferencia a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság közös rendezvénye. Az UNESCO, azaz az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális – vagyis értelmi, intellektuális - Szervezete 1945-ben, néhány hónappal azután alakult meg, hogy Szilárd Leó 68 fizikus és kémikus aláírásával ellátott petíciót készített az atombomba közvetlen alkalmazása ellen. A kezdetektől fogva az UNESCO célkitűzése, hogy a béke megőrzésének a feltételei, – a kultúra, a nevelés, a tudomány és újabban a tájékozottság (információ) segítségével – kitörölhetetlenül ott legyenek az emberek gondolkodásában, tudatában. Szilárd Leóban így az UNESCO – első és világszerte elismert – tiszteletbeli nagykövetét tisztelhetjük.

Előadásomat egy – Szilárd Leó által többször elmondott és leírt, gondolom talán széles körben ismert – történettel kívánom befejezni.

Az első világháború vége után tizenkét évvel, 1930-ban találkozott egy hajdani iskolatársával, barátjával, és arról beszélgettek, hogy mi történt velük, amióta utoljára találkoztak. Az iskolatárs az osztrák hadsereg hadnagya volt, és a háború utolsó napjaiban – I. világháború – járőrt vezetett a Kárpátokban. Egy reggel elterjedt annak a híre, hogy megkötötték a fegyverszünetet, de a hírt – mivel el voltak vágva minden összeköttetéstől – senki sem erősítette meg. Elindultak a szokásos felderítő útjukra, és amikor egy erdőből kiléptek, szemtől szemben találták magukat egy orosz tiszt által vezetett járőrrel. A két tiszt előrántotta fegyverét és a két csapat – mintegy megdermedve – hosszú másodpercekig nézett szembe egymással. Az orosz tiszt hirtelen elmosolyodott és kezét tisztelegve a sapkájához emelte. Az
iskolatárs viszonozta a tisztelgést, majd mind a két járőr visszafordította a lovakat. "Még ma is sajnálom – tette hozzá a barátom –, hogy nem én tisztelegtem először. "

A történetet Szilárd Leó beleírta Sztálinnak, 1947. decemberében írt, de el nem küldött levelébe, és így kommentálta: „Azzal, hogy megírom ezt a "Levelet", úgy gondolom, kicsit helyrehozom barátom mulasztását, mert a mai zavaros időkben van némi kockázat abban, ha egy amerikai tudós ilyen "Levelet" ír.”

Kívánom, hogy – Szilárd Leó példáján elgondolkozva, a mai magyar valóság kiszámítható és váratlan eseményei között –minél gyakrabban érezzük úgy, hogy előre kell tisztelegnünk, és hogy legyen bátorságunk ezt megtenni.

Dr. Réthelyi Miklós

A konferencia programja: 

MTA

az MTA Biológiai Tudományok Osztálya és Fizikai Tudományok Osztálya,

valamint UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága közös ünnepi tudományos emlékülésére

Szilárd Leó emlékkonferencia
halálának 50. évfordulója alkalmából

Levezető elnök: Lovas Rezső, az MTA rendes tagja

  • Megnyitó

Lovász László, az MTA elnöke

  • Szilárd Leó, a felelős világpolgár

Réthelyi Miklós, az orvostudományok doktora, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke

  • Entrópia a termodinamikában és az információelméletben

Závodszky Péter, az MTA rendes tagja, kutatóprofesszor, MTA TTK Enzimológiai Intézet

  • Szilárd továbbélő öröksége a kvantum-termodinamikában

Geszti Tamás, a fizikai tudomány doktora, professsor emeritus, ELTE Fizikai Intézet

  • A Szilárd–Chalmers-folyamat jelentősége a mai orvosi célú izotóptermelésben

Szűcs Zoltán, PhD, tudományos főmunkatárs, MTA Atomki

  • „H. G. Wells, jövünk!” – Szilárd Leó és az atomenergia

Sükösd Csaba, a fizikai tudomány kandidátusa, egyetemi docens, BME Nukleáris Energetikai Intézet

  • A delfinek hangja a molekuláris biológiában

Bálint László, PhD, adjunktus, laboratóriumvezető, Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet

  • Személyes emlékeim Szilárd Leóról

Klein György, az MTA tiszteleti tagja, professor emeritus, Stockholm, Karolinska Intézet, Mikrobiológiai és Tumorbiológiai Központ

Időpont: 2014.
november 6. 10:00 óra
Helyszín: MTA Székház
Nagyterem

(1051 Budapest,
Széchenyi István tér 9., 2. emelet)


A Semmelweis Egyetem beszámolója a Semmelweis Budapest Díjról:

Dr. Klein György magyar származású svéd sejtbiológus, immunológus, onkológus, esszéíró, a biológiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja vehette át idén a Semmelweis Budapest Awardot, a Semmelweis Egyetem legtekintélyesebb tudományos díját. A díjat Dr. Szél Ágoston rektor és Dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes adta át a kitüntetettnek.

Az ünnepélyes díjátadón Dr. Szél Ágoston azt hangsúlyozta: egy kitüntetés nemcsak az intézmény díjazott iránt mutatott megbecsülése. Ennél is fontosabb, hogy a díjazott személye kitünteti magát az adományozó intézményt is – emelte ki. A rektor szólt arról is, Klein professzor tekintetéből legalább három olyan dolog sugárzik, ami nem hiányozhat ahhoz, hogy valaki nagy ember legyen. Ez a három dolog a szeretet, az érdeklődés és kíváncsiság, valamint a határtalan bölcsesség.

Dr. Szél Ágoston utalt egy Magyar Tudományban megjelent cikkre, melynek szerzője, Gergely János akadémikus úgy fogalmaz: számos terület verseng azért, hogy magáénak mondja Klein Györgyöt. „Orvos, patológus, genetikus, tumorbiológus, virológus, molekuláris biológus vagy esszéista, író? Leginkább valamennyi együtt” – olvasható a cikkben. Akiért ennyi szakma verseng, arra csak polihisztorként lehet tekinteni – hangsúlyozta a rektor. Dr. Szél Ágoston kitért arra is, hogy a kitüntetett nemcsak természettudós, de hatalmas humán műveltséggel és érdeklődéssel megáldott személyiség is. Ő maga erről úgy vall egy írásában, hogy a két terület ugyanannak a létnek a két nézőpontja – idézte a rektor Dr. Klein Györgyöt.

A díjazott laudációját Dr. Molnár Mária Judit ismertette. A rektorhelyettes kiemelte, hogy Dr. Klein György a daganatképződés sejtszintű folyamatainak, a rákos megbetegedések virológiai és immunológiai vizsgálatának nemzetközileg elismert tudósa.1947 óta Klein Éva immunológus, onkológus kutatónő férje.

1947-ben lett a stockholmi Karolinska Intézet tumorbiológiai osztályának ösztöndíjas kutatója, majd 1948-ban végleg Svédországban telepedett le. 1951-től a Karolinska Intézet citológiai tanszékén oktatott docensként Torbjörn Caspersson mellett. 1957-től 1993-ig az intézet daganatbiológiai tanszékének volt tanszékvezető professzora, ugyanebben az időszakban a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bizottság tagjaként is tevékenykedett. 1993-tól a Karolinska Intézet Mikrobiológiai és Daganatbiológiai Központjában dolgozik kutatócsoport-vezetőként, professor emeritusi címmel.

„Dr. Klein György a Semmelweis Egyetem jogelőd intézményében tanult, tanítványa volt Dr. Huzella Tivaradnak. Az alma mater büszke arra, hogy köszöntheti egykori tanítványát és a legnagyobb elismerésével tüntetheti ki” – emelte ki a rektorhelyettes.



„1944. november 8-án, ma hetven éve szöktem meg egy deportációs vonatról. Ebben valami mély szimbolikát látok. Ez volt életem legfontosabb cselekménye, meghatározó szerepe volt egész további életemben” – kezdte előadását Dr. Klein György. Mint elmondta, akkor már tudott Auschwitzról, pontosan tudta, hova tart a vonat, így aközött választott, hogy a koncentrációs táborban ér véget az élete, vagy agyonlövik szökés közben. Inkább ez utóbbi kockázata mellett döntött.

Dr. Klein György beszélt egyebek mellett arról, hogy a budapesti orvosegyetemen Dr. Baló József és Dr. Huzella Tivadar volt rá a legnagyobb hatással. Előbbitől a tudomány szeretetét és szentségét tanulta meg, míg Huzellának köszönhetően egy olyan fontos, a kötőszöveti anyagokon végett szövettenyésztéssel kapcsolatos technikát ismerhetett meg, mely svéd pályafutása első legfontosabb lépéseihez vezetett.

A díjazott szólt arról is, élete során sokszor tapasztalta, hogy mindig egyik dolog vezetett a másikhoz, és a véletlenek hosszú sorozata alakítja az eseményeket. A nyolcvanas években erről esszét is írtak feleségével. Aktuális kutatómunkájával kapcsolatban elmondta: jelenleg leginkább az foglalkoztatja, milyen mechanizmusok védhetnek a ráktól. Azt szokták mondani, hogy három ember közül egy kap rákot, de én inkább úgy fogalmazok, három ember közül kettő nem lesz rákos – mutatott rá. A rák rezisztenciával kapcsolatos kérdések vizsgálatához nem elég egy-két génnel foglalkozni, rendszerbiológusokkal kell együtt dolgozni – emelte ki Dr. Klein György, aki jelenleg is együttműködik Magyarországról Dr. Csermely Péterrel és Dr. Korcsmáros Tamással.

A díj kapcsán Dr. Klein György szólt arról, hogy Semmelweis egyike a legtragikusabb hősöknek, és büszke arra, hogy olyan egyetemen tanult, mely ma az ő nevét viseli, és hálás a kitüntetésért.

A 2009-ben alapított Semmelweis Budapest Awardot immár ötödször adták át, a korábbi díjazottak között volt Jeremy K. Nicholson, Sir George Radda, Dr. Somogyi Péter és Dr. Oláh György.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem


 

Keresés

Gyorslinkek
jobb_1

MAB

Világörökség

jobb_5

Világemlékezet