Az előadás a jövőkutatásban kialakult paradigmákat mutatja be, majd az integrált jövőkutatás kialakítására irányuló törekvéseken keresztül egy újabb paradigmaváltás lehetőségével foglalkozik.
A jövőkutatás három paradigmáját – a pozitivista, az evolúciós és a kritikai paradigmát - összetevőik – világfelfogás, kutatói helyzet-meghatározás, ontológiai, episztemológiai, metodológiai és axiológiai alapvetések – szerint mutatja be. Az egyes paradigmák jellemzőinek kialakulását és a paradigmaváltásokat a kulturális-társadalmi környezet kihívásaira reagálás folyamataként rekonstruálja.
Az 1970-es és 80-as években kialakult jövőkutatás pozitivista paradigmája a jövő előzetes és tudományosan megalapozott megismerésére, valamint annak a társadalom-irányításban történő felhasználásának igényeit tette kielégíthetővé. A valóságot megismerő tudomány szemléletmódját és eszköztárát terjesztette ki a társadalmak és a világ jövőjének megismerésére. Az evolúciós paradigma olyan lehetséges jövőtartományt tár fel és konstruál, amelyben evolúciós mintázatokba szövi a múlt, a jelen és a jövő lehetséges egymásra hatásait. Nem előzetes ismeretet nyújt a jövőről, hanem a humán jövőformálás lehetőségterét tanulmányozza. A kritikai paradigma a humán aktorok – az egyének és közösségeik – jövőorientáltságát tanulmányozza és fejleszti jövőformáló tevékenységüket. Az ezredforduló körül kialakult evolúciós és kritikai paradigmák paradigmaváltás révén jöttek létre. A paradigmát váltó jövőkutatás felhagyott a jövő előzetes megismerésével. Helyette a jelenben létező és létezhető jövőket, jövőgondolatokat tanulmányozza, és vesz részt azok formálásában és konstruálásában. Az új paradigmák a posztmodern korszakváltás igényeire reagálva a poszt-normál tudományosság kritériumainak megfelelve jöttek létre.
A jelenleg háromparadigmás jövőkutatásban paradigmaverseny folyik. Ugyanakkor megjelent az integrált jövőkutatás iránti igény is, amely megoldást nyújtana a három paradigma kínálta feladatok és feladatmegoldási módok gyümölcsöző felhasználására és egymást gazdagító működésére. A jövőkutatási paradigmákkal foglalkozó metaelméleti kutatásaim eredményei azt mutatják, hogy az integrált jövőkutatás újabb paradigmaváltással érhető el akkor, ha a jövőkutatás reflektál a komplexen értelmezett fenntarthatóság problémakörére, valamint az emberek és közösségeik jövőformálásban betölthető szerepének kiterjesztésére. Ezt úgy érheti el, ha elméleti-módszertani és gyakorlati tudástermelő és -integráló kapacitását egymással összekapcsoltan fejleszti. Ennek érdekében kellene kifejlesztenie az elméleti jövőkutatás koevolúciós paradigmáját és a gyakorlati jövőkutatás participációs paradigmáját.
