2005-ben, a Végrahajtó Tanács 171. ülésszakán az UNESCO elfogadta a Filozófia Interszektorális Stratégiáját, mely lépés nélkülözhetetlen volt a filozófia terén felmerülő kihívások növekedése miatt. A stratégia jelentős lépés abban az irányban, hogy az UNESCO a valóságban is az ENSZ "intellektuális és etikai lelkiismereteként" működhessen.
A stratégia összekapcsolja a párbeszédet a filozófiai elemzéssel, ösztönzi a filozófia tanítását, és támogatja a filozófiai gondolkodást és kutatást. Megvalósítását elsősorban a Humán- és Társadalomtudományok szektorának keretében, valamint más, a programban érintett szektorokkal és a Nemzeti Bizottságokkal együttműködésben tervezi az UNESCO. Az elérendő cél az eddig kifejlesztett programok összefüggő módszertani keretbe helyezése, és olyan egységes és interszektorális eljárás kialakítása, amely képes megbirkózni a világ aktuális problémáival.
A filozófia jelentősége az UNESCO számára egyértelmű, mivel a filozófiai elemzés és gondolkodás összefügg a béke megteremtése és fenntartása elveivel (ez a szervezet fő küldetése). A filozófia ez emberi szolidaritás iskolájának, a kölcsönös megértés és tisztelet kiindulási pontjának tekinthető, szerepe fontos a civilizációk közötti párbeszédben is. (A filozófiára vonatkozó 1995-ös párizsi deklaráció elismerte a filozófia fontosságát a demokrácia előmozdításában.)
A Filozófia Interszektorális stratégiájának globális céljai:
- Ötletek laboratóriumaként szolgáljon
- A nemzetközi együttműködés előmozdítása a filozófiai párbeszéd, tanulás és kutatás területén
- Kutatásra való ösztönzés az UNESCO prioritást élvező programjait érintő területeken
- A világ aktuális problémáit, a társadalom kihívásait elemző nemzetközi viták megoldásához való hozzájárulás
- Bátorítás a témával kapcsolatos publikációk és tankönyvek elkészítésére a régiók közötti, valamint a kultúrák közötti filozófiai párbeszéd során
- A filozófia népszerűsítése a nagyközönség körében, informális oktatás
- A filozófiaoktatás támogatása, elsősorban az oktatási intézményeken keresztül; ösztöndíjas lehetőségek teremtése
- A civilizációk közötti párbeszéd elősegítése
A stratégia megvalósítása:
- Az UNESCO Titkárság és a Nemzeti Bizottságok feladata a megvalósítás, szoros interszektorális együttműködésben az érintett partnerekkel;
- A Nemzeti Bizottságokat felkérik filozófiai albizottságok létrehozására, melyek feladata a filozófiaoktatás támogatása középiskolai és egyetemi szinten, a Titkársággal való közvetlen kapcsolattartás mellett;
- Költségvetésen kívüli források bevonását célzó erőfeszítések támogatása.
Az interszektorális stratégia három összefüggő, egymást támogató fő pillérre épül:
1. pillér: A világ problémáival szembenéző filozófia
- Jelenkori kérdések filozófiai elemzése
- Filozófusok ösztönzése arra, hogy aktív szerepet vállaljanak a jelenkori problémák megválaszolásában
- Filozófusok közötti kapcsolatrendszer létesítése, párbeszéd elősegítése
- Ennek a párbeszédnek be kell hatolnia a döntéshozók köreibe
- A gondolkodás, a vita és a cselekvés közötti kapcsolat erősítése
- A civilizációk közötti párbeszéd fogalmának felülvizsgálata
- Virtuális adatbázis létrehozása az információkhoz való jobb hozzáférés érdekében
- Régióközi Filozófiai Párbeszéd: a világ különböző régióinak filozófusai közötti kapcsolatrendszer kiépítése a célja; 2004-ben indították útjára a párbeszédet Ázsia és az arab világ között, 2005-ben Afrika és Latin-Amerika között
2. pillér: A filozófiaoktatás ösztönzése
- A filozófia tanítása hozzájárul az emberi jogok filozófiai alapjainak megértéséhez, és képessé teszi az egyéneket arra, hogy gondolkodásukban szabadok legyenek a különböző dogmáktól
- Javaslatok kifejlesztése a középiskolai és egyetemi filozófiaoktatás számára
- A javaslati csomag tartalmazni fog monitoring és értékelési mechanizmusokat is, így a tagállamokat informálni lehet a filozófiaoktatás éppen aktuális állapotáról
- Javaslatok a tagállamoknak a tanterv, tananyag fejlesztését illetően
- A Nemzetközi Filozófiai Olimpia fejlesztésének támogatása, jelenleg 20 országot foglal magában, más országokat is be kellene vonni a versenybe
- Kézikönyvek, csereprogramok fejlesztése
- Az UNESCO Filozófia Tanszékek hálózatának erősítése, Afrikában és Dél-Kelet Ázsiában is tanszékek létesítése
- A kutató tevékenység során készült anyagok terjesztése CD-ROM-okon és az UNESCO honlapján
3. pillér: A filozófiai gondolkodás és kutatás előmozdítása
- A filozófia népszerűsítése lényeges eleme a demokrácia fejlesztésének és egy békés kultúra kialakításának
- A filozófiai munkák lefordítása külön hangsúlyt kap
- A Filozófia Világnapja megünneplésének szervezése (minden év novemberének harmadik csütörtöke)
- Interjúsorozat készítése a világ minden tájának neves filozófusaival, majd egy multimédiás enciklopédia elkészítése
- Televízió- és rádióprogramok filozófiai témákban







