A LIFE (Literacy Initiative For Empowerment - Képességfejlesztő Alfabetizációs Kezdeményezés) 10 évre szóló globális stratégiai keret az UNLD (az ENSZ Alfabetizációs Évtizede, 2003-2012) céljainak elérésére. Olyan alfabetizációs programok kifejlesztését célozza meg, amelyek valóban működnek (bizonyított sikersztorik és a legjobban működő gyakorlatok). Általános koordinációját az UNESCO, a konkrét programok irányítását az országok látják el.
Miért van szükség a LIFE-ra?
Az írni-olvasni tudás előfeltétele minden tanulási formának. Ezek a készségek segítenek abban, hogy irányítsuk az életünket, aktív résztvevői legyünk a társadalomnak.
Az írni-olvasni tudás szilárd alap a szegénység csökkentéséhez és a fenntartható fejlődéshez, feltétele egy jobb életminőségnek. Segíthet a HIV/AIDS és más betegségek megelőzésében, illetve a nemek közötti egyenlőség elérésében.
A LIFE program célcsoportjai: iskolába nem járó gyerekek, fiatalok és felnőttek nem megfelelő írni-olvasni tudással. A hangsúly a lányokon, a nőkön és a szegénységi küszöb alatt élő családokon lesz (az írni-olvasni nem tudók 2/3-a nő, az írni-olvasni tudó anyák és nők hozzájárulnak a jövő generáció tanításához). Ezen kívül más kirekesztett és hátrányos helyzetben lévő csoportokra is oda kell figyelni: etnikai kisebbségek, falusi lakosság, őshonos lakosság, HIV/AIDS fertőzött személyek, illetve a testileg/szellemileg hátrányos helyzetű személyek.
35 országban kerül bevezetésre: azon országokban, ahol az alfabetizációs ráta kisebb, mint 50% vagy ahol több mint 10 millió analfabéta él. Jelenleg az írni-olvasni nem tudók 85 %-a él ezekben az országokban, a legtöbbjük nő.
A LIFE célkitűzései
- Dakari célok (2000, Oktatási Világfórum):
- meg kell felelni minden fiatal és felnőtt oktatással szemben támasztott igényeinek;
- 50 %-kal kell javítani a felnőttek alfabetizációját (2015-ig);
- az alap- és középfokú oktatásban meg kell szüntetni a nemek közötti egyenlőtlenségeket.
- Millenniumi Fejlesztési Célok (szegénység csökkentése, nők szerepének erősítése, HIV/AIDS legyőzése, környezet fenntarthatósága)
- EFA (Oktatás Mindenkinek) céljai
- UNDESD (A fenntartható fejlődés oktatásának ENSZ évtizede) célkitűzései
- UNLD (az ENSZ Alfabetizációs Évtizede, 2003-2012) céljai:
- az írni-olvasni tudás mindenkit a születésénél fogva megillető jog legyen;
- anya és gyermeke írni-olvasni tudása az erőfeszítések középpontjában legyen.
Cselekvési területek, a LIFE tevékenységei
Bár a programok tartalmát az országok fogják meghatározni, de az UNESCO feladata a globális stratégiai keret irányítása és az ezzel járó tevékenységek.
- Támogatás és kommunikáció
- Az UNESCO javítani fogja az elkötelezettséget, a láthatóság megteremtését, a nyilvánosság figyelmének felkeltését az írni-olvasni tudás problémái iránt.
- Az alfabetizációs politikának szorosan össze kell kapcsolódnia a fejlesztés más területeivel, így lehetséges a közös célok támogatása és a kollektív erőforrások menedzsmentje.
- A fenntartható alfabetizácó politikája
- Az UNESCO technikai segítséget nyújt az alfabetizációs politika fejlesztéséhez nemzeti és szubnacionális szinten.
- Hatástanulmányok készítése és terjesztése az írni-olvasni tudás pozitív társadalmi-gazdasági hatásáról.
- Erős nemzeti kapacitás
- A létező programok és politika fejlesztése; a bevált gyakorlatok és a költséghatékony módszerek támogatása.
- A képzett humán erőforrás biztosítása: oktatók, vezetők képzése.
- Innováció
- Az UNESCO ösztönözni fogja az egyetemeket és a civil szervezeteket hatástanulmányok készítésére a bevált gyakorlatokról.
- A kutatás azonosítani fogja az újító és megismételhető, másolható eljárásokat és terjeszteni fogja őket szemináriumokon, konferenciákon, munkacsoportokban és az UNESCO Alfabetizációs Portálon.
A LIFE hatásköre, kiterjedése
Szélesebb fejlődési és kulturális környezetbe kell helyezni az alfabetizációs programot (integrált megközelítések).
Fontos a társulások kiépítése
- a regionális és nemzetközi szervezetekkel;
- EFA kezdeményezésekkel (FTI, UNGEI);
- nemzetközi NGO-kal;
- a magánszektorral (könyv- és kiadói ipar).
Kritikai tényező a LIFE sikerében: a résztvevő országok kormányai közötti együttműködés.
A partneri kapcsolatok középpontjában a konzultáció, a tőkeszerzés (ahol a hazai források elégtelenek), a közös programok kiépítése és a kölcsönös tanulás áll.
Megvalósítás
Három alapelv:
1) A programok irányításáért az országok felelősek, országspecifikus igényeknek kell megfelelniük.
- Minden ország meghatároz egy cselekvési tervet egy konkrét időkerettel.
- Fontos egy megvalósító csapat léte egy kormány által irányított Alfabetizációs Irányító Bizottság formájában (kormányzati szektor képviselői, helyi fejlesztő partnerek, magánszektor).
2) Kapcsolódás a nemzeti politikához
- A nemzeti fejlesztési keretekbe kell integrálni a programot (EFA politikai agenda, nemzeti oktatási tervek).
- LCP - LIFE Country Paper: országspecifikus célkitűzések, célcsoportok, várt eredmények, tervezett tevékenységek, időkeret, költségvetés, partnerek, monitoring és értékelés módozatainak meghatározása.
3) Megvalósítási szakasz
- A megvalósítást egy előkészítő szakasz előzi meg.
- Kétévente nagyjából 10 ország lesz kiválasztva arra, hogy csatlakozhasson a megvalósítás szakaszához: 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben.
- 2011: időközi globális értékelés.
- 2012-2015: a fenntarthatóságra és a megismételhetőségre kell koncentrálni, csökkenteni kell a külső beavatkozást.
- 2015: átfogó globális értékelés.
- Három lépés a megvalósítás fázisának előkészítésére:
1. Az alapkonfiguráció definiálása egy LIFE Country Profile-ban mind a 35 országban: elemzi az aktuális állapotot, ismerteti a fő hiányosságokat és a speciális igényeket.
2. Az országok kiválasztása a megvalósítási ciklusokhoz: az országokkal és a partnerekkel folytatott konzultáció során dől el, a politikai elkötelezettség és a partneri kapcsolatok függvénye.
3. Egy program kifejlesztése a LIFE Country Paper-ben: a megvalósítani kívánt tevékenységek felvázolása.
Finanszírozás
Elsősorban hazai forrásokra épül. Az UNESCO hozzájárul a kezdeti finanszírozáshoz a regionális költségvetésből és költségvetésen kívüli forrásokból. Az UNESCO elő fogja segíteni az anyagi források mobilizációját a nemzeti alfabetizációs programok támogatására.
A LIFE tevékenységek összekapcsolhatók olyan projektekkel, amelyek alfabetizációs elemet tartalmaznak már meglévő kerettel.
Támogatást lehet szerezni a nemzetközi közösségtől, a magánszektort is beleértve. Nagyvállalatokkal is kapcsolat teremthető.
A tőkeszerzést már az előkészítő szakaszban el kell kezdeni, folyamatos hálózatépítésre van szükség nemzeti és nemzetközi szinten. Egy olyan adományozó koalíció kiépítése a cél, amely elkötelezett a LIFE iránt.
Monitoring és értékelés
Életképes monitoring és értékelési módszereket kell kiépíteni nemzeti és nemzetközi szinten, együttműködésben az UNESCO Statisztikai Intézetével (UIS). A LIFE értékelése össze lesz kapcsolva az EFA átfogó értékelésével.
Nemzeti értékelés: éves ellenőrzések, egy időközi országos szintű értékelés, majd egy végső értékelés.
Nemzetközi értékelés: a LIFE átfogó megvalósításának megfigyelése (elkötelezettség mértéke, partnerekkel való együttműködés, forrásmobilizáció).







