Budapesten szervezték meg 2010. március 4. és 7. között a „Hearts in Harmony” nemzetközi zenei programsorozatának eseményeit. Az Europa Cantat védnöksége alatt 2006-ban Párizsban „Hearts in Harmony” elnevezéssel elindított rendezvények célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fogyatékkal és nem fogyatékkal élő éneklő-zenélő embereket. Minden évben más európai városba, más fogyatékkal élő fiatalokat és művészeket hívnak, és ehhez kapcsolódó szakmai tanácskozásokat rendeznek.
A kétnapos szakmai találkozó keretében zenepedagógiai elvekről, a különböző országokban sikeresen működő művészeti intézményekről és közösségekről tartottak előadásokat, beszámoltak többek között a fogyatékkal élők számára nélkülözhetetlen Braille-kotta szoftverének fejlesztéséről.
A program magyar résztvevője K. Udvari Katalin, a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület vezetője, a Magyar UNESCO Bizottság tagja volt. A szakmai tanácskozások keretében levetítették az Egyesület által Kodály Zoltán életművének, zenepedagógiai elveinek emléket állító, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek művészeti tevékenységeit is bemutató „Legyen a zene mindenkié! De hogyan tehetjük azzá?” címmel készített dokumentumfilmet. Az UNESCO és a Magyar UNESCO Bizottság támogatásával készült DVD - film Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére jelent meg.
A programsorozat célja szorosan kapcsolódik az UNESCO vezetésével megvalósuló Oktatás Mindenkinek évtized programjaihoz valamint az ENSZ 2006. évi, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményének elveihez.








