UNESCO.HU

Kiadvány a 2018. november 19-i, A fenntarthatóság témaköre a felsőoktatásban című konferenciánk eredményeiről

2019. március 20.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Humánökológia Mesterszak közreműködésével A fenntarthatóság témaköre a felsőoktatásban címmel tudományos tanácskozást rendezett 2018. november 19-én 13:00 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében (Budapest, V. Széchenyi István tér 9.).


Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elkötelezett az ENSZ által elfogadott Fenntartható Fejlődési Keretrendszer (Agenda 2030) megvalósítása iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő értelmisége egyetemi tanulmányai során hiteles, korszerű tudásra tegyen szert a 21. század nagy kihívásairól, és megismerkedjen a fenntartható fejlődés célrendszerével. Konferenciánkon megvitattuk annak feltételeit, hogy az egyetemi hallgatók szakterületüknek megfelelő kurzusok keretében ismerjék meg a bioszféra-krízis folyamatait, különös tekintettel azok társadalmi-kulturális összefüggéseire. A bioszféra állapotváltozását bemutató plenáris előadások után, a szekciók (Máskéntgazdálkodás, Környezeti etika – politikai ökológia, Világproblémák és kezelésük, A fenntarthatóság pedagógiája) – az előzetesen megküldött vitaindító gondolatok alapján – azokat a tartalmi, szemléleti, szerkezeti illetve módszertani újításokat vitatták meg, amelyek segíthetnék a hazai felsőoktatást korunk világproblémáinak bemutatásában és értelmezésében.

A szekciókban kialakult álláspontokról készült kiadvány itt érhető el.

 

 

Keresés

Gyorslinkek
jobb_1

MAB

Világörökség

jobb_5

Világemlékezet