Archívum
UNESCO.HU
A fizikusok nemzetközi közössége idén ünnepli Albert Einstein csodálatos esztendejének centenáriumát. Az 1905-ös évben Einstein három elméletet alkotott meg: a relativitás, a Brown-féle mozgás, valamint a fényelektromosság elméletét.

Az Európai Bizottság pályázatot hirdet a középiskolák 11-12. osztályai részére. A pályázat célja, hogy sokkal "emberközelibb", "jobban csengő" nevet találjanak Európa legnagyobb űrkutatási-környezetvédelmi beruházásának, a GMES-nek (Global Monitoring for

Az UNESCO Sharjah Díjával minden évben egy arab és egy nem arab országból származó személyt, illetve csoportot vagy intézményt tüntetnek ki, aki/amely művészi, szellemi vagy promocionális tevékenységével több éve jelentősen hozzájárul az arab kultúra fejl

A program szervezői olyan, elsősorban általános (vagy középiskolai) tanár jelentkezését várják, aki komolyan érdeklődik a dél-kelet-ázsiai, koreai kultúra iránt, illetve aktív részese volt már ilyen témájú programoknak, és angolul legalább középfokon besz

A Mandanjeet Singh díjat Mahatma Gandhi születésének 125. évfordulója alkalmából alapították 1995-ben. A kitüntetésben olyan intézmények, szervezetek, személyek részesülnek, akik/amelyek a tevékenységük során elomozdították a tolerancia és az eroszakmente

Az Emberi jogi oktatásért járó díjat 1978-ban, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata létrejöttének 30. évfordulója alkalmából alapították. A kitüntetést kétévente ítélik oda olyan intézményeknek, szervezeteknek vagy személyeknek, akik az emberi jogok fej

A 2006-ban induló St. Gilgen International School ösztöndíj lehetőségeket kínál fel a művészetek, zene, tudományok, matematika, sport, vagy bármilyen egyéb -számukra értékes- területen kiemelkedő motivációval és eredményekkel rendelkező általános- és közé

A St. Gilgen International School "MediaAward" nyílt pályázatot hirdet "Lifecycles of Knowledge" ("A tudás életciklusai") témakörben. A pályaműveket négy kategóriában ("audio", "video", "kép", "interaktív") lehet benyújtani. A pályázat bárki számára nyito

Az UNESCO támogatásával működő IFPC/FIPC (International Fund for the Promotion of Culture/Fonds International pour la Promotion de la Culture) 2006/2007-re UNESCO-Aschberg ösztöndíjpályázati lehetőségeket hirdetett meg fiatal művészek számára, a fogadó kü

Téma: UNESCO: Egyetemes értékek felmutatása az interkulturális politika és a demokrácia révén. Pályaművek: görög, francia, angol, spanyol, német nyelvű verssel (1-4 mű, egy vers terjedelme maximum egy gépelt oldal lehet) vagy prózával (maximum 4 gépelt od

A Világörökség Bizottság A dél-afrikai Durbanban 17 kulturális helyszínt és 7 természeti helyszínt vett fel a Világörökségi Listára. A Lista 812 helyszínt tartalmaz, amelyből 628 kulturális, 160 természeti, 24 pedig vegyes helyszín, 137 Részes Államban.

Az UNESCO tevékeny résztvevője volt a Tuniszban rendezett világcsúcsnak, amely három konferenciát és egy kiállítást jelentett a "tudástársadalom" építésének előmozdítása érdekében. Az első, a "Jövő formálása a tudáson keresztül" című magasszintű kerekaszt

A L'ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság közös ösztöndíjprogramjában idén ismét kiosztották a tudós hölgyeknek járó díjakat a Magyar Tudományos Akadémia székházában - 2006. január 11-én rendezett - ünnepségen. Az idei díjazottak: dr. Barabás O

Koichiro Matsuura a budapesti Tudományos Világfórumon átadta az UNESCO tudományos díjait.

Ezúttal a híres "E = m.c2" képlet más jelentést nyert: E = excellence, m = museum, c = communication. A Best in Heritage (BiH) konferencia mottójaként a kíválóságot és a minőséget hivatott hirdetni, olyan kulturális projektek felvonultatásával,

Koichiro Matsuura az UNESCO főigazgatója 2005. november 25-én tette közzé az UNESCO Emberiség Szellemi Öröksége Mesterműveinek 3. listáját, amellyel az emberiség szellemi örökségének legkimagaslóbb alkotásait díjazza.

A fenntartható fejlődés a társadalmi haladás - méltányos életkörülmények, szociális jólét - elérése, megtartása érdekében a gazdasági fejlődés biztosítását és a környezeti feltételek megőrzését jelenti. A méltányos életkörülmények, a megfelelő életminőség


Az UNESCO Fenntartható Fejlődés Évtizedével kapcsolatos időszaki jelentés és a Tanárképzésnek az UNESCO Fenntartható Fejlődés Évtizedével kapcsolatos hangsúlyváltásáról szóló ajánlásai.

Újból felhívjuk szíves figyelmüket az UNESCO modell diákversenyre, melyet a Magyar ENSZ Modell Diákegyesülettel a Magyar UNESCO Bizottság közösen hirdet meg immár második alkalommal. A 3-4 fős diákcsapatok először levelezéses verseny során ismerik meg a n

A XII. Nemzetközi CanariasMediafest (Gran Canaria, Kanári-szigetek, 2006. október 31 - november 4.) keretében megrendezett pályázat mobiltelefonnal a mindennapi életről készített videofelvételekre. Jelentkezési határidő: 2006. július 28. Mobile Asia Comp

A platform támogatói az Európai Bizottság és a máltai kormány. A programban az EU huszonötök és Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Marokkó, Palesztina, Szíria, Törökország és Tunézia vesznek részt. A platform fő célja ennek megfelelően, hogy a

Az UNESCO 1956 óta vesz részt történelmi események és kiemelkedő személyiségek évfordulóinak megünneplésében. A 2004-2005-ös időszakban 42 évfordulót ünnepelnek, köztük a magyar költő, József Attila születésének 100. évfordulóját is.

Az UNESCO Irodalmi fordításokról szóló információs portálján (Clearing House for Literary Translation) elérhetőek a világ minden részéből fordításra ajánlott szépirodalmi művek. A lista feltöltése folyamatos, fontos eredményünk, hogy "modern regény" kateg

"Cucuteni-Tripoliai Kézműves (kerámia-) Kultúra" címmel az ukrán Vinnyica város középiskolája nemzetközi régészeti projektet kezdeményez, amelynek célja, hogy a Lengyelország, Magyarország, Moldávia, Románia és Ukrajna területén található 5-7 ezer éves ku

Karcolatok a világ minden tájáról címmel nemzetközi kampány indul a 9-11 éves iskolások számára a környezetvédelem és az egészségmegőrzés témájában. A projekt részeként a gyermekek kutatást végezhetnek térségükben, városukban, falujukban a haladásról és a

A Svéd UNESCO Nemzeti Bizottság és a svédországi British Council közös kezdeményezése a tolerancia érdekében. A Discovering Diversity egy Space című könyvből, egy Tanári csomagból (Teacher's Pack) és a weboldalból áll. Tanárok és diákok részvételét várjá

Az Institute for Industrial Environmental Economics (IIIEE) a Young Masters Program keretében közös munkára hívja meg az igazgatókat, tanárokat és diákokat a Béke és Fenntatható Fejlődés témájában. A Young Masters online program 2005 szeptemberben indul

Az UNESCO ASP program keretében több mint 10 éve indult "Blue Danube River Project" (BDRP) célja, hogy a dunamenti országok fiataljai közösen fedezzék fel a folyót, és annak szimbolikus jelentőségét. Az évek során számos konferencia, tábor, csoportos munk

2006. május 1. és május 6. között Grazban az Osztrák Művészeti Tanárok Egyesülete (BÖKWE) és az Osztrák UNESCO Nemzeti Bizottság közös szervezésében nemzetközi workshopot tartanak tanároknak és diákoknak. A workshop elsősorban a modern és kortárs művészet

Az UNESCO fesztivál a 2006-os németországi Labdarúgó Világbajnoksággal egyidőben, 2006. július 2-10 között kerül megrendezésre, ahova a szervezők 2006 tizenévest várnak a világ minden tájáról. Kik jelentkezhetnek? 16 és 21 év közötti fiatalok, akik szere


Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére dokumentumfilmet készített a PSALMUS HUMANUS Művészetpedagógia Egyesület 'A ZENE MINDENKIÉ!' Kodály Zoltán (1882-1967) címmel, a Magyar UNESCO Bizottság támogatásával.

Az EASA (European Academy of Sciences and Arts) többek között a Magyar UNESCO Bizottság támogatásával idén is megrendezi tudományos kerekasztalkonferenciáját. Ezúttal 'Matching Skills with Needs' címmel a frissen végzett szakemberek álláslehetőségeiről tr

A L' ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság - a Szociális Innováció Alapítvány a kelet-európai térség fejlesztéséért - útján, a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével - idén ötödik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát a nemzetközi L' ORÉA

A tagországok MAB nemzeti bizottságai minden évben három fiatal kutatót nevezhetnek a fenti ösztöndíjra, közülük kettő a nevezési határidő lejártakor (2007. április 30.) nem lehet idősebb 35 évesnél, a harmadikuk 40 évesnél.

A Magyar UNESCO Bizottság (MUB) kezdeményezésére három intézményből (MUB , Nemzetközi Kodály Társaság , Zeneakadémia) alkotott konzorcium Kodály Zoltán életművét bemutató angol nyelvű referencia DVD elkészítését határozta el 2006-ban.

Koichiro Matsuuranak, az UNESCO főigazgatójának üzenete az Anyanyelv nemzetközi napja alkalmából (2007. február 21.)

2007. április 20-25-ig nemzetközi BDRP diákkonferenciát rendezünk Királyréten. A téma iránt érdeklődő, és a Dunával kapcsolatos tevékenységeket folytató magyar középiskolás diákok is pályázhatnak a táborban való részvételre.





Az évente 20 fiatal kutató számára kiírt, a néhai japán miniszterelnök nevét viselő ösztöndíj az alábbi területeken folyó posztgraduális tevékenységt támogatja: Környezetvédelem, Interkulturális párbeszéd, Információs és kommunikációs technológiák, A konf

A Pedagógus Világnap alkalmából Koichiro Matsuura, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatója, Juan Somavia, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) főigazgatója, Kemal Dervis, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UN

Az UNESCO és Izrael közös ösztöndíjpályázatot hirdet meg posztdoktori képzésen való részvételre a tudomány és technológia területén (beleértve a vízkutatást is). Izrael 10 ösztöndíj-lehetőséget ajánlott fel a fejlődő országokból pályázóknak. A tíz ösztönd

Az Ausztriai Oktatási Minisztérium az Anna Lindh Alapítvánnyal együttműködve nemzetközi iskolahálózat létrehozását tervezi "Kultúrák közötti Párbeszéd - Euro-Mediterrán Iskolahálózat" címmel. A projekt célja az európai és mediterrán országok közötti társ

A LIFE (Literacy Initiative For Empowerment - Képességfejlesztő Alfabetizációs Kezdeményezés) 10 évre szóló globális stratégiai keret az UNLD (az ENSZ Alfabetizációs Évtizede, 2003-2012) céljainak elérésére. Olyan alfabetizációs programok kifejlesztését c

A UNICEF az idei, a nőkkel szembeni, a gyermekjogok érvényesülését is akadályozó diszkriminációról szóló "A gyermekek helyzete a világban" című jelentésének illusztrálásához kéri a fénykép készítőjéhez közel álló nőt (édesanyát, nővért, tanítónőt, tanárnő

"Civil társadalom az újonnan csatlakozott EU-tagállamokban - Az európai uniós kereskedelem-politika formálói" címmel a Nemzetközi Európai Mozgalom Képzési Akadémiája 2006. szeptember 14-15-én Budapesten szemináriumot rendez, melynek célja az újonnan csatl

A Magyar Tudomány című folyóirat 2006/6-os számában két figyelemreméltó cikk jelent meg, Voigt Vilmos és Fóris Ágota írásai.

Pályázat a 14. Kanagawa Biennálé alkalmából megrendezendő Gyermek Művészeti Világkiállításon való részvételre. Téma: szabadon választható. Korhatár: 4 évestől 2006. április 1-jéig betöltött 15 éves korig. Pályázni lehet egyénileg vagy csoportosan, egy


Pályázati felhívás - a fenntarhtató fejlődés témakörében megrendezendő "jövőképzés" nyári egyetemen való részvételre, melyet a KÖVET szervez nappali tagoztaos egyetemi és főiskolai hallgatók részére. A pályamunkák beérkezési határideje 2006. június 25.

Az UNESCO a L'Oréal céggel együttműködve közösen finanszírozott ösztöndíjat hirdetett meg az élettudományok: biológia, biokémia, biotechnológia, fiziológia területén tevékenykedő fiatal (35 év alatti) tudósok, ezen belül is nők részére. Az UNESCO olyan f

A L'ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság - a Szociális Innováció Alapítvány a kelet-európai térség fejlesztéséért útján, a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Miniszter védnökségével - magyar ösztöndíjpályázatokat hirdet meg a nemzetközi

2006. augusztus 3-13. A Koreai UNESCO Nemzeti Bizottság az idén 41. alkalommal szervezi meg a nyári tábort 18-27 év közötti fiatalok számára, akik aktívan részt vesznek a helyi közösségek olyan projektjeinek megvalósításában, amelyek célja a pozitív tár

Rajzokkal környezetünk védelméért címmel indult kampány és pályázat lezárult és megszülettek az eredmények.


A Békedíjban olyan egyének, magán- és köztestületek részesülnek, akik sokat tettek a béke elősegítéséért, védelméért és megőrzéséért. Az UNESCO főigazgatója minden évben körlevélben kér fel a jelölések megtételére.

A nőkért és a tudományért (anyagtudományok - fizika és kémia) Az UNESCO támogatásával a L'Oréal cég finanszírozásában évente odaítélésre kerülő díjjal a tudomány - idén az anyagtudományok - területén tevékenykedő, nemzetközileg kiemelkedő teljesítményt ny

Az Anna Lindh Alapítvány Kultúrák Közötti Párbeszédért és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) pályázatot hirdet olyan fiatal újságírók számára, akik a kulturális sokszínűségről írnak. 25 és 35 év közötti fiatal újságírók jelentkezhetnek újságcikkeikkel,

Háromszázmillió forintos pályázatot hirdetett civil szervezetek részére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A várhatóan februárban induló Norvég Alap támogatásával így összesen 550 millió forintot kaphatnak a környezetvédelemmel foglalkozó civilek

2005. december 8-10. között került megrendezésre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a "Konvergáló technológiák - Ígéretek és Kihívások" nemzetközi munkaértekezlet, a nemzetközi "Forum on Sustainable Technological Development in a Globalisi

Az idén a "Global Education Festival - Creativity in Schools" (Globális Oktatási Fesztivál - Kreativitás az iskolában) nemzetközi fesztivál VIII. fináléja San Remoban, a virágok és dalok olasz fővárosában kerül megrendezésre. A fesztivál fő célja a tanuló

Megjelent a "Víz az emberekért, víz az életért" ENSZ Édesvíz Világjelentés magyar nyelvű CD kiadása. Az ENSZ jelentése 2003-ban az Édesvíz Nemzetközi Éve alkalmából jelent meg, az ENSZ Vízértékelési Világprogramjának részeként, 23 szakosított ENSZ szervez

Az első lépésnek tekinthető egy európai cunami előrejelző rendszer felállítása felé, hogy Rómában november 21-22-én összeült az UNESCO Oceanografiai Kormányközi Bizottsága (IOC), amely felállította a cunami előrejelző rendszert a Csendes-óceánon, és az el

Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatójának beszéde az UNESCO megalakulásának 60.évfordulója alkalmából, angol és francia nyelven

A Magyar Tudományos Akadémia, az UNESCO és a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) által 2005. november 10. és 12. között Budapesten szervezett Tudományos Világfórumon részt vett Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatója, Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudomá

Ötödik fordulójához érkezett a Világörökség verseny, amelynek témája ezúttal a pécsi ókeresztény temető. A pályázatok beküldési határideje: 2006. január 13., péntek

Az UNESCO Közgyűléséhez kapcsolódóan rendezték meg a 4. UNESCO Ifjúsági Fórumot. A magyar résztvevő beszámolója itt olvasható.

2005. október 3-án megnyílt az UNESCO Közgyűlés 33. ülésszaka. Az UNESCO legfelsőbb testületének ülésszakát a 32. ülésszak elnöke, a nigériai Michael Abiola Omolewa nyitotta meg, majd megválasztották a 33. ülésszak elnökévé Musa Jaafar Bin Hassan nagyköve

A Nemzetközi Olvasástársaság (International Reading Association, IRA) és a Magyar Olvasástársaság szervezésében, az IRA európai koordinációt irányító szervezete (International Development in Europe Committee, IDEC) és az Oktatási Minisztérium támogatásáva

Az európai és észak-amerikai térség előkészítő konferenciája a Kultúra és Művészeti oktatás világkonferenciája (2006. március, Lisszabon) előtt a litván UNESCO Nemzeti Bizottság szervezésében a párizsi UNESCO Művészetek és Kultúra Szekciójának együttműköd

Szökőár-jelzőrendszer beindítása az Indiai-óceán területén: A rendszert Párizsban az UNESCO kormányközi óceánográfiai Bizottsága (COI) indította el 2005 június 1-én. A nemzeti rendszerek koordinált hálózatáról van szó, amelynek vagyonát és felszereléseit

A nemzeti/nyelvi szintű terminológiai koordinációs testület 2005-ben alakult meg párhuzamosan azzal a programmal, melynek keretében az UNESCO évtizedek óta dolgozik a nemzetközi normák, szakkifejezések, klasszifikációk egységesítésén világszerte. A Magyar

2005. május 17-én az Magyar UNESCO Bizottság szervezésében az Oktatási Minisztériumban arab-magyar konzultációra került sor "az iszlám kultúra megjelenése a magyar történelem-oktatásban" témában. A konzultációra az iszlám kultúrának a magyar közoktatásban

A Magyar ENSZ Modell Diákegyesület idén ötödik alkalommal hirdetett tanulmányi versenyt magyar tannyelvű középiskolák diákjai számára - 2009-ben a világörökség témakörében - "A Kárpát-medence világöröksége" pályázati címen. A versengésbe másodszor sikerül

2009. június 22. és 30. között Sevillában tartja a Világörökség Bizottság idei, immáron 33. ülésszakát. A nemzetközi testület három magyar helyszínnel kapcsolatban fogad el döntést.

Keresés

Gyorslinkek

Társult Iskolák Program

Világörökség

Világemlékezet

MAB