Archívum (2009 végéig)
UNESCO.HU

Világörökség-verseny középiskolásoknak

Link küldés
.
Cikk nyomtatás

A Magyar UNESCO Bizottság pályázatot hirdet középiskolás diákok számára a magyarországi UNESCO Világörökség - helyszínek témájában. Az első alkalommal 2003-ban kiírt pályázat idén az utolsó, 8., "Budapest" fordulójához érkezett. Az öt éve indult pályázat

A VERSENY EZÚTTAL AZ UTOLSÓ,
8. "BUDAPEST"
FORDULÓJÁHOZ ÉRT.

A versenyre kizárólag középiskolák diákjai jelentkezhetnek, mivel a Budapestről szóló kérdések megválaszolása szorgos kutatómunkát igényel.

A VERSENY POSTÁRAADÁSI ILLETVE ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE 2008. OKTÓBER 15. (SZERDA)
(Postára adás esetén a postabélyegzőt vesszük figyelembe.)

A 30 kérdés összpontszáma 200., valamint 50 pontot adunk a dolgozat kivitelezésének igényességére, vagyis a maximálisan elérhető pontszám 250 pont.

A Budapest forduló kérdései

Kérjük a versenyzőket, hogy a pályázatokat időben adják postára, mert a határidőn túl beérkező pályázatokat, sajnos nem tudjuk elfogadni.

Pályázati feltételek:

A versenyben csak 9-12. évfolyamos diákok vehetnek részt, mások dolgozatait a zsűri, sajnos, nem tudja értékelni.

Egy pályázat maximálisan 8 diák közös munkája lehet (egyéni pályázás is lehetséges).

A dolgozat főszövegének terjedelme max. 20.000 karakter, Times New Roman betűtípussal, 12 betűmérettel, 1,5-es sorközzel. A főszövegen túl csatolhatók (akár multimédiás) mellékletek.
A pályázatok lehetséges szoftverformátuma: .doc, .txt, .ppt, .pdf, .html, .jpg, .gif, .wav.

A pályamunkához kérjük egy adatlap csatolását, amely a következőket tartalmazza: csapat neve, a résztvevők neve és születési éve, a csapatvezető neve, telefonszáma, email címe, az iskola címe, telefonszáma, faxszáma és használatban lévő email címe.

A legjobban sikerült néhány dolgozatot megtekinthetővé tesszük a Magyar UNESCO Bizottság honlapján.

Eredmények

Minden jelentkezőnek sok sikert és élményekkel teli versenyzést kívánunk.

Keresés

Gyorslinkek
jobb_1

MAB

Világörökség

jobb_5

Világemlékezet