Archívum (2009 végéig)
UNESCO.HU

Tudományos Világfórum Budapesten

Link küldés
.
Cikk nyomtatás

A Magyar Tudományos Akadémia, az UNESCO és a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) által 2005. november 10. és 12. között Budapesten szervezett Tudományos Világfórumon részt vett Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatója, Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudomá

[Koïchiro Matsuura megnyitón elhangzott beszéde]

A Magyar Tudományos Akadémia, az UNESCO és a Tudomány Nemzetközi Tanácsa (ICSU) által 2005. november 10. és 12. között Budapesten szervezett Tudományos Világfórumon részt vett Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatója, Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU) elnöke, Janez Potocnik, az Európai Bizottság kutatási főbiztosa. A Tudás, Etika és Felelősség témájának szentelt konferencián mintegy 400 tudós, politikai döntéshozó, nem-kormányzati szervezetek és magánvállalatok képviselője vett részt.

A november 10-i megnyitó ünnepségen, (amely egyúttal a Tudomány Világnapja is), Somogyi Ferenc külügyminiszter köszöntötte a résztvevőket, beszédet mondott Sólyom László köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatója, valamint Janez Potocnik, az Európai Unió kutatási főbiztosa.

Sólyom László megnyitó beszédében a jövő nemzedékek iránti felelősség, illetve a kutatás szabadságának fontosságát hangsúlyozta. Vizi E. Szilveszter kifejtette, hogy a fórum célja az, hogy a tudósok és a döntéshozók együtt vitassák meg a tudomány szerepét a mindennapi életben, vizsgálják meg a tudományos tevékenység során felmerülő etikai kérdéseket.

Koichiro Matsuura, az UNESCO főigazgatója elmondta, hogy a tudósoknak felelősségteljesen kell végezniük munkájukat ahhoz, hogy a tudományos eredmények egyre több ember jólétét szolgálják. Janez Potocnik, az Európai Unió kutatási főbiztosa beszédében kiemelte, hogy a tudásalapú társadalomnak nincs alternatívája.

A nyitóünnepség végén Koichiro Matsuura átadta az UNESCO tudományos díjait.

Sólyom László elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélései során, Matsuura főigazgató tájékoztatta az elnököt az UNESCO-nak a kultúra területen folytatott normaalkotó tevékenységéről. Sólyom László rávilágított a fenntartható fejlődés fontosságára és átadott Matsuura úrnak egy példányt az ENSZ magyar nyelven most kiadott Víz világjelentéséből. Az elnök és a főigazgató munkaebéden folytatták megbeszéléseiket, amelyen részt vett számos Nobel-díjas tudós, akik a Tudomány Világfórumára érkeztek Budapestre.

A főigazgató Magyar Bálint oktatási miniszterrel, valamint Benedek Andrással, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma államtitkárával folytatott megbeszélésein megvitatta a Magyarország és az UNESCO közötti kapcsolatok fejlődését. Matsuura úr hangsúlyozta az UNESCO/UNITWIN tanszékek fontosságát a nemzetközi együttműködés erősítésében és bátorította a magyar hatóságokat, hogy osszák meg sikeres tapasztalataikat a szomszédos országokkal a roma oktatás integratív megközelítése terén. Benedek államtitkár úr tájékoztatta a főigazgató urat a magyar hatóságok szándékáról, hogy meggyorsítják a 2003-as Szellemi kulturális örökség védelmében Konvenció ratifikációját.

Budapesti tartózkodása alatt Matsuura úr részt vett a Magyar UNESCO Bizottság ünnepi közgyűlésén.

A főigazgató ellátogatott az Izraeli-palesztin Tudományos Szervezet (IPSO) találkozójára, valamint részt vett a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett fogadás. Másnapi programja során Matsura úr meglátogatta a Magyar Nemzeti Gallériát.

Keresés

Gyorslinkek
jobb_1

MAB

Világörökség

jobb_5

Világemlékezet